Jósvafő település ófalui részében, az Öreg Malom Fogadó, a tájház és a harangtorony szomszédságában található Kisház Vendégház – malomárok fölötti – hátsó kert részében épült hagyományos szín formájú építményben, mint közösségi térben helyi gasztronómiai, néprajzi, művészeti és oktatási bemutató programokkal, ill. alkalmi falusi vendégasztal szolgáltatással várják az érdeklődő diák- és felnőtt csoportokat.
A Nyitott Színben – előzetes időpont egyeztetéssel – a vezetett felszíni túrákkal (kultúrtörténeti séta, ófalui séta, faluséta, szőlőhegyi túra) összehangolva, vagy önálló programként, különféle kínálati elemekből választhatnak az érdeklődő családok, baráti társaságok, ill. diák- és felnőtt csoportok.
A Nyitott Színben választható bemutató programok és szolgáltatások:
1. „Ember a karszton” helyi gasztronómiai bemutató program
A kemencében sült kenyérlángos és házikenyér, ill. a „masinán” sütött krumplilángos esetében az érdeklődők aktív részesei lehetnek a hagyományos módon és hagyományos eszközök segítségével megvalósuló helyi ételkészítésnek, amit a program végén természetes táplálékként el is fogyaszthatnak.
E bemutató programokon egyidőben résztvevők optimális létszáma: 8-10 fő. Nagyobb csoportok (11-40 fős iskolai osztályok, diák-, ill. felnőtt csoportok, baráti társaságok) esetében az ételkészítéssel párhuzamosan, korosztálytól és létszámtól függően, csoportbontásban lehetőség nyílik a Jósvafői Tájház megtekintésére, egy háziállatokat bemutató falusi porta meglátogatására, a település lovas kocsizás közbeni megismerésére, ill. „Múlt-fürkész” és “Jósvafő-fürkész” felfedező kvízjáték kipróbálására.
Vetített képek, helyi történetek, mondák és legendák a karszton élő emberek életéből, borral és zenével…
Vetített képek és zenés(z) történetek, élő helyi népzenével, borral és nótázással…
4. „Alkalmi falusi vendégasztal” szolgáltatás
A szolgáltatás keretében kóstolható helyi ételek és italok:
On-line ajánlatkérés és foglalás:
Kiajánlott programjainkat többnyire előzetes időpont egyeztetéssel tudjuk vállalni és működtetni, ezért tisztelettel kérünk minden érdeklődőt, hogy éljenek az on-line ajánlatkérés lehetőségével.
Az ajánlatkérésekre rövid időn belül e-levélben, vagy telefonon válaszolunk, és ennek ismeretében tudják foglalási szándékukat megerősíteni.
Szeretettel várjuk érdeklődő és megtisztelő ajánlatkérésüket!
Ha esetleg mégsem sikerült programjainkra előzetesen időpontot egyeztetni, akkor útközben, vagy a helyszínen “okostelefon”, ill. tablet segítségével is böngészhetik weboldalunkat és amennyiben az adott időpontban rendelkezünk szabad kapacitással, természetesen ebben az esetben is tudunk programot biztosítani az érdeklődőknek.
Szeretettel várjuk Önöket Jósvafőn!
On-line ajánlatkérés
Időpont egyeztetés és további információ:
Berecz Béla, tel.: 30/3311-722
E-mail: bb.josvafo@gmail.com
Szeretettel várjuk Önöket Jósvafőn!